|
Egy esztétikusan megválasztott bejárati ajtó házunk, lakásunk dísze lehet. Ez az első, amivel vendégeink találkoznak, sőt: az utcafront felé is ez az elem, amely a ház összképét leginkább befolyásolja. Nem mindegy tehát, hogy milyen a bejárati ajtó külső megjelenése. Míg korábban az esztétikum mellett sokan a biztonságot emelték ki fő szempontnak, egy esetleges bejárati ajtó vásárlásakor, addig manapság egyre többen fogalmazzák meg elvárásként, a kiváló hő- és hangszigetelő tulajdonságot.
Igen sok szó esik arról, hogy ha régi ablakainkat új technológiával készült, korszerű nyílászárókra cseréljük, jelentősen csökkenthetjük lakásunk energiafogyasztását. Méltánytalanul kevés szó esik ugyanakkor a bejárati ajtókról, holott hőtechnológiailag lakásunk leggyengébb pontja épp a bejárati ajtó. A rosszul szigetelő, esetleg rosszul beépített ajtón, több energia (hő) szökik ki, mint a régi, szintén rosszul szigetelő ablakaink esetében. (Nagyobb a felülete, és gyakrabban nyitjuk-zárjuk mint ablakainkat).
Ha úgy érzi, éppen itt az ideje, hogy régi bejárati ajtaját korszerű, minden igényt kielégítő változatra cserélje, jó, ha az alábbi kritériumokat Ön is szem előtt tartja. Bár a választék igen széles, így mindenki megtalálhatja a számára legideálisabb megoldást, választás előtt mindenképpen érdemes összevetni az elvárásainkat a kínált lehetőségekkel.
Nézzük, milyen egy jó bejárati ajtó?
- Védelem, biztonság A bejárati ajtóval szemben támasztott elvárások sorából a fokozott biztonsági követelményt emeljük az első helyre. Az ajtók stabilitását a vastag profilok és a biztonsági vasalat garantálja leginkább. A védelmet tovább növeli, ha az ajtópanelbe további merevítést építenek be, és az is, ha a biztonsági vasalat legalább 3 -5 ponton záródik. A beépített kukucskáló nyílás lehetővé teszi, hogy anélkül vegyük szemügyre az érkezőt, hogy ajtót kellene nyitnunk.
- Stílusos megjelenés Az, hogy otthonunk külső megjelenése harmonikus-e vagy sem, nagyban múlik az ablakok, az erkélyajtó és a bejárati ajtó egységes üvegezésétől, azok szárnyelosztásától, színétől, anyagától. Választható az ajtó üvegezése, osztása, és díszpanelekből is imponáló a kínálat. Kazettásan, vagy üveggel bármilyen osztás megvalósítható, a szokásos üveg mellett katedrálüveget is kérhetünk. A panelos bejárati ajtóhoz tömör és üvegezett dekorpanelek szolgálnak díszítő elemként. És akinek a fehér szín nem elég stílusos igény szerint különféle fóliázott megoldások közül is választhat.
- Hő- és hangszigetelés Egy igazán jó hőszigetelő ajtó pénztárca kímélő előnyeit nem csak télen élvezhetjük, amikor bent tartja a meleget, hanem nyáron is, amikor viszont kint tartja azt. A hangszigetelés a forgalmas lépcsőház és az utca zajának a kizárását oldja meg.
Az Alba Lux Kft. kínálatában Ön is megtalálja álmai műanyag és alumínium ajtaját, legyen szó bejárati, erkély, vagy esztétikus beltéri ajtóról. |